Ha elbúcsúznék Tőled gondosan becsavarnám a hajamat, a szemeimet cicásan húznám ki, hogy tekintetemmel újra és újra megigézzelek. Szűk ruhát vennék fel, ami éppen csak sejtetné azt, amire mindennél jobban vágysz. Fekete magassarkút húznék, hogy végig futtathasd pillantásod…
Mi számít az életemben egy egésznek? A családom.
A családom az a hely, amit csak remélni tudok és minden szeretetemmel kívánni, hogy másnak is az, ami nekem.
Ez az egyetlen és megmásíthatatlan dolog, amihez bármikor visszanyúlhatok. És a hangsúly az egyetlen szócskán van.…
-Ez így nem jó.
-Ez így nem jó.
-Akkor elengedsz?
-Elengedlek.
-De nagyon fáj.
-Nekem is fáj.
-Haragszol?
-Nem haragszom.
-De most elmegyek.
-Tudom.
-Félsz?
-Félek.
-Tudod, én is félek.
-Tudom.
-Azért szeretsz?
-Szeretlek.
-Fogunk találkozni?
-Fogunk.
-Most már mennem…
Sokszor rekedünk meg múltunk egy-egy pillanatánál, egy-egy emlékénél, életünk egy-egy foszlányánál. Vannak olyanok, akik két lábbal bele tudnak állni az élet további lehetőségeibe, de többen vagyunk azok, akik megragadnak egy múltbéli eseménynél. Miért van ez? Miért nem…
Mi lett volna, ha...?
Egyetlen kérdés, egyetlen feltétel, egyetlen történet.
Egy megkérdőjelezhetetlen érzés a sivár, hazug, képmutató és mindenekfelett megkérdőjelezhető…