Sokszor rekedünk meg múltunk egy-egy pillanatánál, egy-egy emlékénél, életünk egy-egy foszlányánál. Vannak olyanok, akik két lábbal bele tudnak állni az élet további lehetőségeibe, de többen vagyunk azok, akik megragadnak egy múltbéli eseménynél. Miért van ez? Miért nem vagyunk képesek mi is tovább állni és előre nézni, ahogy azt oly sokan teszik? Megmagyarázhatatlan kérdések. Vagy mégsem? Ragaszkodunk, érzünk, kötődünk és félünk. De az élet nekünk kedvez, csak merni kell hinni benne. A múltunk felépít minket, hozzá tesz ahhoz, amikké válunk, válni akarunk. Amik történtek okkal történtek, hiszen ismeretlen dolgok várnak ránk, amiket kötelességünk felfedezni. Így egy napon, amikor a múltunk farkasszemet néz velünk, kérés nélkül tudjuk megköszönni neki azt, amivé általa lettünk.